2014. március havi bejegyzések

Palackzárás

Manapság egyre jobban elfogadottabbá válnak – mind termelői, előállítói, mind pedig fogyasztói oldalon – a klasszikus parafadugó alternatívájaként emlegetett palackzárási módozatok, úgyis mint a műanyag dugó vagy a csavarzár. Évekkel korábban volt jellemző egy akár “palackzárási pániknak” is csúfolható tendencia, amikor jellemző volt a parafadugó-helyettesítő eszközöktől való idegenkedés.

Bevallom, korábban jómagam kissé idegenkedtem a csavarzáras megoldásoktól, azonban mára már átalakult a véleményem: igenis van létjogosultsága a csavarzárnak, vagy más néven pilver-kupaknak. Ugyanis friss fehérborok – Hárslevelű,  Pinot Blanc, vagy akár egy friss fehér házasítás -, vagy a ropogós rozék (értem ezalatt a legutóbbi évjárat kiadásait),  éppen frissességük és a korai elfogyasztásuk javallata okán kiválóan illenek a csavarzáras palackokba. Olyan borok esetén, amelyeket nem célszerű hosszú ideig érlelni, tökéletes választás lehet a “letekerhető nyak“, ugyanis megőrzi a bor frissességét, könnyen, egyszerűen felbontható, mondhatni: nagyon is fogyasztó-barát. Mindemellett természetesen nem mellőzhető a parafadugók alkalmazása olyan jellemzően vörösborok esetén, amelyek rövidebb-hosszabb érlelése kifejezetten a bor előnyére válik és javasolt (ilyen például a Cabernet Sauvignon vagy Merlot).

Tudtátok, hogy Európában az 1400-as évektől kezdődően terjedt el a parafadugó használata? És azt, hogy 1964 óta vannak forgalomban csavarzáras borospalackok? Hallottatok már a parafadugók különböző fajtáiról? Azt mondják, nincs két egyforma parafadugó. No de a palackból való kiszabadításuk után miről árulkodnak? Ezekről ajánlok egy érdekes cikket: http://winefolly.com/tutorial/corks-vs-screw-caps/

parafa vs. csavarzár

Hosszúhetény

Elevenítsünk fel egy régebbi Pécsi Borozó cikket, amelyben Hosszúhetény kapta a kitüntető figyelmet, és néhányan, akik a Pécshez közeli településen borászattal foglalkoznak. Így kaptunk helyet mi is, vagyis a Schunk Pince, egy interjú erejéig. Figyelem! A cikk 2011 januárjában íródott! Azóta sajnos nem került sor hasonló jellegű, átfogó interjú készítésére, de reméljük, hogy a jövőben a Pécs és környéke bortermelőinek felvirágoztatására és népszerűsítésére hivatott újság ismét célkeresztbe veszi a környéket!

A cikk elérhető innen:

“Hosszúhetény megint szép lesz”

Borszeminárium

Lassan egy éve is, hogy Borszemináriumot tartanak a Pécsi Közgazdaságtudományi Kar egyik előadójában, minden egyes alkalommal egy kiválasztott témát körüljárva, a Pécsi Borozó szervezésében. Eddig nem volt alkalmunk jelen lenni, azonban a legutóbbi eseményen részt vettünk! Szekszárdi bikavérek mérkőzésének voltunk tanúi, és nem hiába. Nyolc tételt kóstoltunk, egytől-egyig 2011-es évjáratból, mindegyik más-más borász keze munkáját dicsérte.  Érdemes volt jelen lenni, a meghívott vendég ezúttal Heimann Zoltán volt, akit elkísért fia, ifjabb Heimann Zoltán is. Nagyszerű bemutatót vetítettek a közönségnek (ez az ifjabb Heimann Zoltánt dicséri),  amelyben a Heimann-birtok bemutatásán túl a szekszárdi bikavérek vs. egri bikavérek összevetése is teret kapott. Remek este volt, nagyszerű borokkal, jó szervezéssel!

Frissül a honlapunk!

A héten várhatóan frissül a honlapunk, vagyis elérhetővé válik az aktuálisan rendelhető és kóstolható borok listája! Végre megjelennek és elérhetővé válnak egy közvetlen rendelési lehetőség révén a boraink, bemutatkozhatnak az újdonságok, mint például a Pinot Blanc, a Hárslevelű, vagy a 2013-as rozé borunk, a Pinot Noir Rosé. Újdonságnak számít, hogy idén először csavarzáras palackokba került néhány friss fehérborunk, ezekről képek hamarosan! Kíváncsian várjuk a visszajelzéseiteket! Kóstoltátok már valamelyiket?

Egészségünkre!

Ezennel elindul a Schunk Pince blog oldala! Az oldalon találkozhattok régebbi és friss hírekkel, eseményekkel, aktualitásokkal, egyszóval mindennel, ami velünk történik! Megosztjuk az egész éves munkálkodásunk történeteit, hol tartunk, merre jártunk, miket kóstoltunk, és legfőképp: miket érdemes nálunk kóstolni! Szeretnénk érdekességeket, újdonságokat is megjeleníteni, értve ez alatt a hazai és nemzetközi borászatban és borfogyasztási kultúrában zajló folyamatokat, trendeket, kiemelkedő eseményeket és feltérképezésre váró lehetőségeket!

Csatlakozzatok hozzánk, és nem fogtok unatkozni!

Egészségünkre!  :)